Hírek

Hírlevél

név:


e-mail:



Újdonságok


Átadták a SYMA Kongresszusi Központ első ütemét

<<< Vissza
 

A központ négy darab 300-500 fős szekcióteremmé alakítható át, ugyanakkor egyidejűleg rendelkezésre áll – a nemzetközi kongresszusokhoz elengedhetetlen – 8.000 m2-es kiállítási terület is.

A „C” csarnok átépítésével saját erőforrásból valósult meg a SYMA Kongresszusi Központ fejlesztésének első szakasza, amely immár nem csak a tervezőasztalon létezik. Az új létesítmény 2011. május 4-i átadásával egyben az Európai Uniós elnökség egyik rangos helyszínévé is vált a SYMA – tájékoztatta az OGH Hírügynökség tudósítóját Szántó András, a magyarországi leányvállalat társtulajdonosa, és dr. Tóth Gábor ügyvezető igazgató, aki idén márciustól vette át a cég vezetését.

„A SYMA vezetése régóta tervezi, hogy kiállítások, rendezvények, koncertek mellett – megfelelve a világvárosi lét kihívásainak – méltó környezetet teremtsen nagyobb nemzetközi kongresszusok és konferenciák számára is. A „C” csarnok átépítésével saját erőforrásból indult el a Syma Kongresszusi Központ fejlesztése, mely az elmúlt napokban fejeződött be új lehetőségeket nyitva arra, hogy nemzetközi színvonalú, akár 2000 fős kongresszus helyszínévé váljunk” – mondta el ünnepi megnyitó beszédében dr. Tóth Gábor, a SYMA ügyvezető igazgatója.

Az ügyvezető a helyszíni bejáráson rámutatott: a központ a világ legmodernebb és legjobb mobil hangszigetelőfalai, valamint álmennyezete segítségével négy darab 300-500 fős szekcióteremmé alakítható át. Ugyanakkor egyidejűleg rendelkezésre áll – a nemzetközi kongresszusokhoz elengedhetetlen – 8.000 m2-es kiállítási terület is az „A” csarnokban, továbbá az akár 2300 fős ültetett ebédek vagy vacsorák befogadására alkalmas „B” csarnok.

„Visszaemlékezve a sokunkban szép emléket ébresztő BS-re, annak hatalmas hátránya volt, hogy több napot is igénybe vett, amíg az egyik sportrendezvény után egy másik esemény berendezését összeállították. A Syma Rendezvényközpont összességében – létszámigénytől függően – egy időben képes akár 17 szekcióteremmé átalakulni.

A konferenciaközpont csarnokai színházi elrendezésben egyszerre változhatnak egy 5.500, egy 3.200 és egy 1.500 fős konferenciateremmé oly módon, hogy akár egy nappal korábban ott még koncert, vagy egyéb rendezvény volt. A központ természetesen a konferenciák lebonyolításhoz kapcsolódó minden egyéb szolgáltatást képes nyújtani az audio-vizuális technikától a cateringig.

Ahogy láthatják, könnyedén variálható, modern technológiával felszerelt, véleményem szerint professzionális komplexum jött létre. A professzionalizmus alatt értem a magas szintű szaktudást is, amelyet többek között Köves Tamás személye szavatol, aki 20 évig volt a régi Budapesti Kongresszusi Központ igazgatója” – méltatta a saját erőforrásból elkészült kongresszusi központot és a megvalósításban részt vevő munkatársakat megnyitójában dr. Tóth Gábor.

A fejlesztés jogosságát a piac máris visszaigazolta: májusban két nagy világkongresszussal kezdi meg működését a központ. Magyarország soros EU-elnöksége kapcsán 27 ország egészségügyi miniszterei tanácskozásának ad helyet a ház, majd néhány héttel később szintén az egész házat betöltő bankár világtalálkozóra kerül itt sor.

„Mostantól a magyar főváros is rendelkezik egy olyan központtal, amely nemzetközi elvárásoknak megfelelő, színvonalas kongresszusi körülményeket biztosít. A város centrumától néhány percre lévő épületegyüttes kiválóan megközelíthető tömegközlekedéssel is, de mellette 800 férőhelyes ingyenes parkolóhely található. Szántó Andrással együtt hiszünk abban, hogy erre a beruházásra mind szakmai, mind turisztikai, de imázsszempontból is igen nagy szüksége volt Budapestnek és az országnak” – zárta a kongresszusi központ avatóbeszédét a SYMA új ügyvezetője.

(Forrás: OGH Hírügynökség)